A Hechenbichler GmbH története 1948-ban kezdődött. A cég több mint 40 éve foglalkozik növénykondícionáló termékek gyártásával és fejlesztésével. A cég tulajdonosa egy testvérpár, Georg és Reinhard Hechenbichler. A cég legnagyobb terméke az Amalgerol növény- és talajkondícionáló készítmény, amit a világ számos országában forgalmaznak.
Takács Attila szakmai pályája a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kezdődött. A Hohenheimi Egyetemen, Németországban eltöltött másfél év egyetemi képzés után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzet diplomát, növényvédelmi szakon 1996-ban. Első munkahelye a Magyar Kwizda Kft. volt, ahol területi tanácsadóként dolgozott. Eközben kapott diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetemen, Pécsen közgazdászként, marketing szakon. 2001 és 2007 között a Dow AgroSciences Hungary Kft.-nél volt területi képviselő és customer agronomist (ma talán fejlesztőnek nevezhető pozíció). 2007-ben kezdett területi képviselőként, majd kereskedelmi igazgató pozícióban a Cheminova Magyarország Kft.-nél, aminek 2010-ben az ügyvezetője lett. A Cheminova dán céget az FMC amerikai nagyvállalat vásárolta fel 2016-ban. Az FMC-Agro Hungary Kft. ügyvezetőjeként 2018 január 29.-ig dolgozott, majd 2018 októberében kilépve a cégtől megalapította a Hechta Kft.-t. Nős, 3 fiú édesapja.
Az Amalgerol az egyik első növénykondícionáló készítmény Európában. A készítmény 75 éves múltra tekint vissza, eredetileg egy svájci vegyész fejlesztésének az eredménye. Kezdetben a terméket biológiai anyagként az állattartásban a trágya kezelésére, annak minél tökéletesebb bontására fejlesztették ki. A növénytermesztésben a növények és a talaj kezelésére tovább fejlesztve született meg az Amalgerol jelenlegi változata, amelynek szabadalmaztatott gyártási joga átkerült Svájcból az ausztriai Innsbruckba, a Hechenbichler GmbH családi vállalkozáshoz. Az Amalgerol gyártása napjainkban is teljes titoktartás mellett folyik, annak érdekében, hogy a hamisítás elkerülhető legyen, szigorú gyártási előírások és rendszabályok alapján történik.
Az Amalgerol 1993-ban került Magyarországon bevezetésre, kezdetben inkább különböző stressz hatásokat szenvedett növények kezelésére alkalmazták és főként a cukorrépa termesztők körében terjedt el az alkalmazása. A kezelések eredményeként azt tapasztalták, hogy az Amalgerollal kezelt állományok könnyebben és gyorsabban, különösebb veszteség nélkül regenerálódtak. Ennek következményeként kezdődtek meg az Amalgerol talajra és növényre gyakorolt pozitív hatásait bizonyító kísérlet sorozatok és az Amalgerol felhasználása elterjedt a szántóföldi növényektől kezdve a kertészeti kultúrákon át egészen a gyepgazdálkodásig.
Az Amalgerol forgalmazását a Cherole Kft. kezdte meg Magyarországon Dr. Snekszer Mihály vezetésével és olyan szakemberek segítségével, mint Horváth József és Rácz Tibor. Az Amalgerollal végzett fejlesztéseiért Kormányos Ferenc címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. Az Amalgerol széles körű használatát a Cheminova Magyarország Kft. terjesztette el, többek között dr. Varga Zsolt Phd. technológiai kísérletei alapján.